Összeesküvők
Szaszitól van 2004.09.01. 10:19
James,Sirius ös Peter tanakodnak hogyan adják Remus tudtára hogy tudnak arról hogy vérfarkas.
Ha elolvasod metudod...........
-
Az összeesküvők
- Na, és hogy mondjuk meg neki? - Hogy-hogy hogy? Hát odamegyünk hozzá, és megmondjuk neki. – tárta szét a karját James. -Aha, az tényleg marha jó lesz. – kezdte Sirius gúnyosan. - Hello, Remus pajtás, figyu csak, a bemutatkozásnál elfelejtetted megemlíteni, hogy vérfarkas vagy… - Oké, ez tényleg nem a legjobb. - Hé, fiúk! – cincogta közbe Peter, de senki sem figyelt rá. - Talán köntörfalazhatnánk egy kicsit, aztán jöhet a lényeg. – vélekedett Sirius. - Fiúk! - Na, igen. Az is csodásan hangzana... – korholta le James. - Hello, Remus pajtás, de jó, hogy itt vagy, beszélnünk kéne. Mivel egy ideje már barátok vagyunk, elég jól megismertük egymást, és hát… mi barátságból kinyomoztuk, hogy vérfarkas vagy… - Sirius, James! - Na, ha olyan okos vagy, halljam, mégis miként mondjuk meg neki? – kérdezte Sirius ingerülten, Jameshez intézve szavait, aki töprengő arcot vágott, majd néhány másodperccel később felderült az arca. - Megvan! A legközelebbi teliholdkor odamegyünk hozzá, és akkor nem is kell mondanunk semmit. - Hát akkor már biztos, hogy nem fogsz mondani neki semmit! Soha többet! – hördült fel Sirius. – James, te megháborodtál?! Teliholdkor odamenni egy vérfarkashoz?! - Ja, tényleg… bocs. - Küldjük Pitont! Írjunk Remusnak egy levelet: „Jó étvágyat kívánunk! Gondoskodó barátaid: Sirius, James és Peter!”
- És még én vagyok megháborodva! Neked elment az eszed Sirius! – csóválta a fejét James – Mikor szólunk Pitonnak? Erre Sirius ördögi vigyorral az arcán sarkon fordult és elindult a hálótermük felé. - Ember, te meg hová mész? - Mégis mit gondolsz? – értetlenkedett Sirius - Megyek és megírom a levelet. Mielőbb oda kell adnunk Pitonnak. - Talán ha… - próbálkozott újra Peter. James hitetlenkedve felnevetett. - Te tényleg ne vagy normális Sirius! Azt hittem, csak viccelsz. Képes lennél odaküldeni Pitont? - Igen. – vonta meg a vállát Sirius – Miért ne? - Ez egy elvetélt ötlet. - Óóó… - Sirius csalódottan dobbantott és lelombozva visszatelepedett barátai mellé. - Akkor halljuk a te zseniális tervedet! - Fiúk, nekem lenne egy … - kezdte Peter, de ők ügyet sem vetettek rá. - Na de akkor mi legyen? – tette fel a nagy kérdést Sirius, mire James hangosan feljajdult. - Mit akarsz? – fordult mérgesen Peter felé, aki végső megoldásként, hogy felhívja magára a figyelmet, bokán rúgta barátját. - Tudom, hogy mondjuk meg neki. – felelte az izgatottan, mire Sirius csak egy megvető pillantást vetett rá, de úgy tűnt, James dühe egy szempillantás alatt elpárolgott és mohón Peterre vetette magát. - Na, halljuk. Mi a nagy ötlet? Siriuson látszott, hogy nem nagyon hisz Peter „ nagy ötletében”, de azért ő is közelebb hajolt. A három barát így összebújva folytatta az éjféli tanácskozást a Griffendél klubhelyiségének egyik sarkában. Körülöttük teljes csend honolt, senki sem zavarta meg őket, hiszen társaik már mind békésen szunyókáltak hálótermeikben. - Ha-ha! – néhány perc elteltével James diadalmasan felnevetett. – Rendben. Holnap este bevetés! – Sirius és Peter beleegyezően bólintottak, majd sorban feltápászkodtak, hogy a fárasztó stratégiai megbeszélés után elmehessenek végre lefeküdni.
Következő nap a három összeesküvő izgatottan várta az esti „bevetést”. Ebéd közben megbeszélték Remussal, hogy éjszaka ki szeretnének lógni bóklászni egy kicsit a kastélyban. Remus vonakodva bár, de végül belement. Így, mikor eljött az idő, és a klubhelyiség teljesen kiürült, James felszaladt a hálótermükbe, és magához vette a láthatatlanná tévő köpenyét. Úgy ötpercnyi fészkelődés, igazgatás, lökdösődés és veszekedés után végre sikerült mind a négyüknek úgy összenyomorodni a köpeny alatt, hogy mindegyiküket rendesen eltakarja. Kiléptek a portrélyukon, mire a Kövér Dáma felriadt, és ijedt rikácsolásba kezdett, hogy ki mászkál ilyen késői órán a folyosón, de válaszul csak fojtott hangú kuncogást kapott. Jamesék Remus tudta nélkül a kastély egy olyan szárnyába vezették őt, ahonnan tökéletesen látszik az egyre kerekedő hold a fekete, csillagokkal teliszórt égbolton. A fiúknak melegük támadt a fülledt éjszakában, ezért úgy döntöttek leveszik kicsit magukról a köpenyt és úgy sétálnak tovább. Sirius egyszer csak megállt az egyik hatalmas ablak előtt. - Ugye, milyen szép? – kérdezte megjátszott elérzékenyültséggel, miközben feltűnően a hold világító, csonka korongját bámulta. - Mire gondolsz? – kérdezte Remus alig észrevehető nyugtalansággal a hangjában. James és Peter sokatmondó pillantást váltottak. - Hát a holdra. – felelte Sirius. – Ráadásul két nap múlva telihold. Akkor a leggyönyörűbb. Jön a rávezetés – gondolta James elégedetten. - Te, Remus, nem vagy éhes? – kérdezte Sirius, furcsa, kaján vigyorral az arcán. Remus elsápadni látszott, Peter tátott szájjal, bambán bámult Siriusra, James viszont odaugrott barátjához, és öklével keményen fejen vágta. - Auuúúú… - Idióta! – morogta James. - Mi van? Most jön a rávezetés, nem? – kérdezte suttogva Sirius. - De! - Akkor meg mi bajod? – értetlenkedett Sirius. - Az, hogy tapintatosabban is csinálhatnád, te érzéketlen fatuskó! – hordta le James ingerülten. - Ja… - Sirius ismét elvigyorodott. – Bocs, de nem tudtam kihagyni. Remus, aki eddig döbbenten figyelte barátait, most halkan közbeszólt. - Ti… ti tudjátok? – Arca most majdnem a sötét égbolton ragyogó, sápadt fényű gömböt idézte. - Auú… - sóhajtott James lemondóan. Remus kérdőn nézett végig három társán, akik mind bűnbánó képet vágtak és lesütötték a szemüket, de egyikük sem szólalt meg. - Szóval tudjátok. – vonta le a következtetést rezignáltan Remus. - Öhm… khm… - köszörülte meg a torkát James. – Hát, igen. De nem így akartuk a tudomásodra hozni. – vetett egy lesújtó pillantást az ártatlan boci szemekkel pislogó Siriusra. Remus úgy festett, mint aki alól menten kicsúszik a talaj. Kábán megfordult és elindult a folyosón. James, Sirius és Peter meghökkenten néztek rá. - Most meg hova mész? – kérdezte Sirius értetlenül. Remus csodálkozva fordult felé. James harsányan felnevetett. - Haver, itt ne hagyjál minket! Ennyire nem sértődhetsz meg ránk, mert okosak vagyunk és kitaláltuk a te naaagy titkodat. Remus még az eddigieknél is jobban ledöbbent. - Ti ne… ti nem bánjátok? – kérdezte, de közben remélni se merte a remélhetetlent. - Nem, amíg kedved nem támad egy kis éjszakai nasira. – nevetett Sirius. - Úgy van. – vihogta Peter. James vigyorogva kihúzta magát. Remus meglepetésében azt sem tudta mit csináljon, csak állt egyhelyben és tátogott. Ekkor James megindult felé, és rávetette magát, ledöntve őt a lábáról. Példáját követve Sirius és Peter is hasonlóképp cselekedtek. A folyosó közepén egy össze-vissza talárkupac magasodott, amiből nevetés és viháncolás hallatszott. A fiúk végül nagy nehezen feltápászkodtak, és összeborultak. Mind a négyen egymás nyakába kapaszkodtak és összedugták a fejüket. - Barátok mindörökké. – jelentette ki James ünnepélyesen. - Azok. – vágta rá Sirius. - Igen, azok. – helyeselt Peter is. Meghatódott csend telepedett közéjük, aztán apró, alig hallható koppanásra lettek figyelmesek. Majd még egyre. James, Sirius és Peter a hang forrását keresték, s a márványpadlón állapodott meg a pillantásuk. Két ezüstös csepp csillogott ott, melyekhez hamarosan továbbiak csatlakoztak. Tekintetük tovább siklott, s most Remust figyelték, de nem láthatták az arcát, mert lelógó haja teljesen eltakarta. Várakozva néztek barátjukra, aki néhány másodperc múlva felnézett rájuk; arcát könnyek áztatták, de eddig soha nem látott boldogság sugárzott róla. - Annyire azért nem vagyunk rossz barátok – vélekedett Sirius jókedvűen. – hogy elsírd magad a fogadalmunk hallatán. Erre aztán mind nevetni kezdtek. - Barátok mindörökké. – mondta Remus és újra a fiúk nyakába vetette magát. A kis kompániát halovány fénybe vonta a hold sápadt fénye, s mikor Remus ráemelte tekintetét, megesküdött volna, hogy leggyűlöletesebb ellensége kedvesen mosolyogva nézi őket, s örül az ő boldogságának. |
|
|